László Ferenc
A régi nagykőrösi szüretek hangulatát idézi fel Kopa László alábbi írása, amely a Nagykőrösi Híradó 1974. október 1-jei számában jelent meg.
"...a mai napig látom a nyüzsgést, hallom a gyár zaját és érzem a jellegzetes szagokat”
Tizenöt évvel ezelőtt, 2009 tavaszán jelent meg Szigeti Márta interjúival, El Nagy Zoltán kiadásában a Fújt a gyár – A Nagykőrösi Konzervgyár című könyv. A kötetben helyet kapott egy velem készült interjú is, amely másfél évtized múltán is nagyrészt érvényes.
„Kovács Sándor konzervgyár igazgató kezdeményezésére a tartósítóipari szakmunkásképzés érdekében 1953-ban kezdődött el az oktatás a 4. számú Élelmiszeripari Iparitanuló Iskolában, a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium elődjében. Nehéz megbecsülni, hogy az ötvenhat év alatt hány diák hagyta el az iskolát szakmunkás bizonyítvánnyal, érettségivel vagy az utóbbi évtizedekben technikusi bizonyítvánnyal a zsebében.
László Ferenc önkormányzati képviselő azon toldis öregdiákok közé tartozik, akik még a leépülés, a privatizáció megkezdése előtt tölthették gyakorlati idejüket a gyárban.
- 1989 szeptemberében kezdtem a Toldiban élelmiszeripari gépész szakon. 1993-ban érettségiztem, majd a következő év végén technikusi képesítést szereztem. Osztályfőnökünk, Ferkó Gyula tanár úr utolsó osztálya voltunk a Toldiban, mivel az ötödik évünk elvégzését követően elkerült a városból, és később a Heves megyei Pétervására település Keglevich kastélyában működő mezőgazdasági szakközépiskola és kollégium sikeres igazgatója lett.
- Milyen emlékeket őriz a konzervgyárról?
- Nem kellett sokat várni arra, hogy beleszagoljunk a gyár levegőjébe, hiszen már a szokásos őszi munka során oda kellett mennünk dolgozni. Jól éreztem magam, sok ismerősöm volt, főleg a foci és a kosárlabda meccsekről ismertük egymást. A gyár előtti újságárus biztos találkahely volt. Népsport vásárlás közben nagyszerűen meg lehetett beszélni a hétvégi fordulók eredményeit. Később a szakmai tárgyak és a gyakorlati képzés miatt kerültünk a Nagykőrösi Konzervgyárba. Diákként végigjártuk a gyárat, minden üzemet igyekeztek bemutatni nekünk és megismertetni velünk a termelési folyamatokat, valamint a hozzájuk kapcsolódó gépeket. Sok jó szakembert ismertem meg, akikkel a mai napig köszönő viszonyban vagyok. Ötödik osztályban, a technikusi minősítéshez szükséges szakdolgozatot szintén a Nagykőrösi Konzervgyárban írtam, ami azt jelentette, hogy hetente több napot töltöttünk ott néhai D. Szűcs József tanár úr felügyelete mellett. Nekem csak jó emlékeim vannak a konzervgyárról. Amikor végigmegyek a József Attila utcán, a mai napig látom a nyüzsgést, hallom a gyár zaját és érzem a jellegzetes szagokat.
- Mi a véleménye a gyár sorsának alakulásáról?
- Nehéz erről beszélni, mert nem lehet érzelem nélkül megközelíteni a témát. A politikai szűklátókörűségtől kezdve a történelmi-gazdasági szükségszerűségen át mindent el lehet mondani. Azt azonban nem lehet cáfolni, hogy a konzervgyár olyan karaktert és hírnevet adott a városnak, amelyet nehéz lesz valaha is felülírni. Emlékszem, hogy a nyolcvanas évek elején az NDK-ban voltunk, reggelire nagykőrösi dzsemet kaptunk... Tehát a gyár nemcsak a dolgozóinak, hanem a város egészének az életét befolyásolta. Mondom ezt annak ellenére, hogy a konzervgyáron kívül más ipari létesítmény is sikeresen működött a városban, nem beszélve a mezőgazdaságról, a téeszekről.
(…)”
Nagykőrös legnagyobb természeti katasztrófája
A mai Tomori utca környékén, 1826. április 15-én csaptak fel a lángok, ami a viharos észak-nyugati szélnek köszönhetően Nagykőrös legnagyobb természeti katasztrófájához vezetett.
Illusztráció: nagykőrösi tűzoltók vonulásra készen a két világháború között
Fotó forrása: 125 éves a nagykőrösi tűzoltóság
A tűzvészben elpusztult a teljes Alszög, amely városrész a mai, szabályozott formáját az újjáépítés során nyerte el. A két halálos áldozattal járó tűzben 478 ház égett le.
Az eseményről 1996-ban, a 170. évfordulón Tóth Barna emlékezett meg a Kék Nefelejcs NAGYKŐRÖS újságban.
A levéltárban fellelhető feljegyzések tanúsága szerint, a jövő héten lesz százhetven éve, hogy bekövetkezett a várost ért eddigi legnagyobb természeti csapás. 1826. április 15-én leégett szinte az egész Alszög. A városi tanácsülés jegyzőkönyvéből jól nyomon követhető, miként következett be, és milyen veszteséget okozott a rettegett vörös kakas. A tűz fészke, a mai művelődési ház helyén álló vendégfogadó és a görög templom közelében lévő két szomszédos épület zsindelyes teteje egyszerre meggyulladt és a viharos észak-nyugati széllel felerősödő lángok belekaptak a szomszédos házak hasonlóan gyúlékony tetőzetébe. A szikrázó zsarátnokot messzire vitte a szél.
A jegyzőkönyv megemlíti néhány, akkor jól ismert személy házát is, melyek a lángok martalékai lettek. Farkas János és Szamar János portáin lobbantak fel először a lángok, majd Udvardi József, Hoffer Sándor és Pap Konstantin házain át jutott a tűzvész a Kecskeméti utcára, s haladt dél-kelet felé. A széltől felkorbácsolt lángok nem álltak meg a Szolnoki-kapunál, hanem tovább pusztítottak az aklokon is. A tűz mindent megemésztett ami az útjába került, és csak az aklok szélén, a mai Vadas utca környékén szűnt meg, mivel a Gátban szerencsére nem talált éghető, száraz anyagot.
A krónikás feljegyezte a veszteségeket is. Elpusztult 478 ház, köztük ’két Professoroknak Qurtély házaik, az alszegi Leány Oskola’. Odalett 4 szárazmalom és 2 kocsma is. Az akolok területén – melyek elsősorban az állatok tartására, kertészkedésre szolgáltak – lévő istállókban számtalan háziállat pusztult el. Összességében egymillió, akkori forintra rúgott a kár. Szerencsére csak két emberéletet követelt a tűzvész. ’Sasi Gáspárné és egy tsetsemő Gyermek a nagy füstben megfulladván…’ vesztették életüket. A város viszonylag hamar magához tért a tűz okozta bénultságból. Még abban az évben elkészítette a leégett városrész – ma így mondanánk – rendezési tervét, Bakos József földmérő.
Ennek köszönhetően épült ki az a szabályozott alszegi utcahálózat, mely ma is jellemzője ennek a városrésznek. A károk mai értelemben is szinte felbecsülhetetlenek, ám az akkori önkormányzat gazdálkodásának köszönhetően, viszonylag rövid idő alatt a károsultak helyrehozhatták, felépíthették házaikat. Igaz, ebben jelentős támogatást kapott a város a két szomszéd településtől – Ceglédtől, Kecskeméttől – is. E mellett az ország számos helyéről érkezett pénz a károk gyors helyreállítására.
Szputnyik Nagykőrös egén
A történetírás szerint az első Szputnyik fellövésével kezdődött meg bolygónkon az űrkorszak.
A Szputnyik–3 makettje a kalugai Űrhajózástörténeti Múzeumban
Fotó: Wikipédia
A Föld első műholdját 1957. október 4-én Bajkonurból küldték az űrbe a szovjetek, ám alacsony pályája miatt három hónap múlva megsemmisült a légkörben. Nem sokkal az első után még ugyanannak az évnek november 3. napján állították Föld körüli pályára a Szputnyik 2-t, amelynek már utasa is volt, egy hat kilogrammos nőstény terrier, akit Lajka néven ismert meg a világ.
A Szputnyik-3 1958. május 15-én indult útnak és állt alacsony Föld körüli pályára. Ez azt jelenti, hogy az ebben a magasságban szálló műholdak a Föld felszínétől 200 - 2000 kilométer közötti távolságban vannak és körülbelül másfél óra alatt kerülik meg bolygónkat.
A leírások szerint ennek a műholdnak az energiaellátását már részben napelemek biztosították, enyhén kúpos formája volt, hossza 3,57 métert, legszélesebb pontja pedig 1,73 métert tett ki. Azonban a kis mérete ellenére a fémen, illetve a napelemeken megcsillanó napfénynek köszönhetően a Földről szabad szemmel is látható volt. Ahogy például ma is látható a Nemzetközi Űrállomás (ISS) mindazok számára, akik tudják, hogy mikor kerül a fejünk fölé. Ebben egyébként bárkinek segít a NASA, aki regisztrál náluk és megadja tartózkodási helyét, e-mailben minden nap megküldik, hogy mikor és hol lesz hozzá legközelebb.
Visszatérve 1958-ba, a harmadik Szputnyikot Nagykőrösről is észlelték. A Nagykőrösi Híradó július 17-én számolt be rövidhírben arról, hogy Fekete József látta a műholdat, ahogy Lajosmizse felől csillagfényességgel felbukkant, majd Szolnok irányában eltűnt a látóhatáron. Sajnos a nevén kívül pontosabb feljegyzés nincs arról, hogy ki is volt a szemtanú, ki volt az a szerencsés nagykőrösi, aki részese lehetett ennek a három perces látványosságnak.
A Szputnyik-3 egyébként 692 nap keringés után, 1960. április 6-án égett el a magas légkörbe érve.
Kutyabőrbe varrt csecsemőt találtak Nagykőrösön?
Durva horrortörténet tartotta lázban Nagykőröst 1965 őszén.
A városban elterjedt pletyka szerint egy tehergépkocsi vezetője Kocsér felé tartott és az országúton egy döglött kutyát látott. A sofőr megállította a kocsit és félrehúzta a jószágot az árok szélére, majd tovább haladt. Kocséron megrakodott és visszaindult. Pontosan ugyanazon a helyen ismét azt látta, hogy a kutya újra az úton fekszik. Újra megállt, leszállt, hogy ismét lehúzza az útról, de most valami különös hang csapta meg a fülét: a kutya gyerekhangon sírt! Gyorsan cselekedett, felkapta a mozdulatlan állatot, betette a kocsiba és behajtott vele Nagykőrösre. A kórházban jöttek rá, hogy valaki a kutyabőrbe egy csecsemőt varrt! Szerencsére a sofőr segítségnyújtásának következtében a gyermek megmenekült.
A történetnek több változata forgott közszájon, a legtöbb eltérés az időpontban volt, de akadt olyan is, aki élő kutyával mesélte.
Illusztráció: Nagykőrös c. diafilm. Magyar Diafilmgyártó Vállalat, 1960
A sztori eljutott a Nagykőrösi Híradó újságíróihoz is, akik igyekeztek utánajárni az esetnek. Ahogy az 1965. november 21-i számban írták, a rendőrkapitányságon nem is hallottak a dologról, pedig ha valahol tudnának az esetről, a rendőrségen feltétlenül. A városi ügyészségen dr. Stirszky Sándor vezetőügyész ugyancsak arról nyilatkozott, hogy semmiféle értesítést nem kaptak.
Igaz, hogy az eset 1965-ben történt, de Stirszky ügyész gondolatai ma is ugyanúgy megszívlelendőek a városi pletykákkal kapcsolatban:
„Valaki kitalálja, mindenki tesz hozzá, cifrázza, színesíti a történetet – ami a legtöbb esetben a legnagyobb képtelenség. De sok ember szívesen elhiszi és tovább adja – ahelyett, hogy egy kicsit gondolkodna. Miért kellett volna a csecsemőt kutyabőrbe varrni? Nincs a gyermekelhagyásnak ennél egyszerűbb módja? Miért tette ki az illető éppen pontosan az országútra a kutyabőrbe varrt gyereket? Hogy került a gyerek újra vissza az országútra? Lehetséges, hogy az országúton egész idő alatt, amíg az állítólagos gépkocsivezető rakodott Kocséron, nem lett volna forgalom? Csupa hirtelen feltett kérdés – amely világosan megmutatja a történet képtelenségét és valótlanságát.”
Munkácsy Mihály és Nagykőrös
Munkácsy Mihály nem járt Nagykőrösön és semmiféle ismert kapcsolata nincs a várossal. Azonban volt egy kőrösi lakos, akinek abban a kivételes szerencsében volt része, hogy személyesen találkozhatott a világhírű mesterrel. Özvegy Papp Lajosné a Nagykőrösi Híradó 1960. január 26-i számában osztotta meg élményeit az olvasókkal.
Fotó forrása: Wikipédia
Sokan, kis túlzással talán mindenki ismeri városunkban Munkácsy Mihály nevét. Azonban csupán egy olyan körösi lakost ismerek, aki személyesen találkozott a világszerte ismert és megbecsült festővel.
Özvegy Papp Lajosné, a szentesi polgári leányiskola volt igazgatónője már 91 éves. Az apró szemekben tisztán csillan a visszaemlékezés fénye az 1889. esztendőre. A nagy francia forradalom 100. évfordulója alkalmából rendezett francia világkiállításra Dolinai Gyula, az ifjúsági és fővárosi lapok szerkesztője társasutazást szervezett. Ebben a főként művészekből álló csoportban szerényen részt vett egy tanárképzős növendék, Gonda Juliska, a későbbi Papp Lajosné.
A küldöttség felkereste Párizsban Munkácsy Mihályékat. A minden kényelemmel és pompával berendezett lakásban a Munkácsy-házaspár fogadta a honfitársakat. A férfi világfihoz méltóan, a francia grófnő barátságosan fogadta az ismeretlen magyarokat. Uzsonnával kínálták őket, majd tánccal fejeződött be a fogadtatás. Néhányukat az a kitüntetés érte, hogy Munkácsy felvezette őket a külön épületben levő műtermébe és készülő alkotásait talán először ez a kis csoport pillanthatta meg.
Néhány nap múlva újra találkozott Gonda Juliska Munkácsyékkal. Párizs egyik kirándulószigetén éppen a művész feleségével beszélgettek franciául, amikor váratlanul feltűnt Munkácsy Mihály. Felesége szeretettel fogadta, néhány lépést tett feléje. A magyar lányka is felállt, hogy átadja a helyét a nagy művésznek.
— Maradjon csak kedvesem — szólt Munkácsyné. Egy hölgy soha nem áll fel egy férfi előtt, hogy annak helyet adjon.
— Egy Munkácsy azonban kivétel — válaszolta pirulva a kislány.
A nagy művész szívesen vette a figyelmességet és nagy békességgel, megértéssel beszélgettek tovább, immár hármasban.
Jó néhány év múlva Munkácsy megbízatást kapott, hogy készítse el Honfoglalás című festményét. Hazajött Párizsból és elkerült Szentesre. Magyar és tót típusú arcokat keresett készülő képe számára. Közölte az akkori főispánnal, hogy szeretne elmenni egy magyar gazda lakodalmára. Éppen akkor tartotta esküvőjét Papp Lajosné egyik rokona. Munkácsy ez idő tájban már erősen öregedő, fáradt ember képét mutatta, de még mindig jól beszélt magyarul. A vidám lakodalmas társaságból választotta ki azokat az arcokat, amelyeket halhatatlanná tett a Honfoglalásban.
- Mezősiné -
Gundel Károly nagykőrösi uborkamagot küldött New Yorkba
Franklin D. Roosevelt elnök 1939. április 30-án nyitotta meg a New York-i világkiállítást.
A Life szerint a New York Queens városrészében, a Flushing Meadows parkban rendezett expo sok szempontból egyedülálló volt, nem utolsósorban abban, hogy témája és célja szempontjából egyaránt eltért a korábbi kiállításoktól (Párizs, London, Chicago, St. Louis). Azok nagyrészt a technológiai innovációt, a tudomány és az orvostudomány fejlődését ünnepelték; a New York-i ezzel szemben a „holnap világa” vízióinak megismertetését helyezte előtérbe.
Az eseményen részt vett Magyarország is, az ezzel kapcsolatos feladatokat egy külön kormánybizottság fogta össze. Itt fogalmazódott meg egy, Az Est című újság szerint „érdekes terv”, miszerint magyar vendéglőt nyitnak a helyszínen, amelynek megszervezésével Gundel Károly „magyar konyhaművészt” bízták meg.
Fotó: hungaricana.hu
Részlet Az Est című újság 1938. augusztus 3-i számában megjelent cikkből:
"Gundel Károly vezetésével magyar vendéglő nyílik a newyorki világkiállításon
Szakácsokat, cigány-bandát, mű-bográcsokat, szegedi paprikamagot, nagykőrösi uborkamagot és csemege kukoricamagot visznek ki Amerikába
Érdekes terv került tegnap a megvalósulás stádiumába: a kereskedelmi minisztériumban működő magyar kormánybiztosság, amely a newyorki világkiállítás magyar részét rendezi, elhatározta, hogy az 1939 áprilistól októberig tartó newyorki világkiállításon a párizsi világkiállításhoz hasonlóan egy magyar vendéglőt nyit, amelynek megszervezésével Gundel Károlyt, a magyar konyhaművészt bízzák meg.
A nagyszabású terv nagy meglepetést, de örömet is keltett szakmai körökben, mivel eddig még nem volt példa arra, hogy a magyar konyhaművészetet egy másik kontinensen ilyen reprezentációs formában bemutatták volna. A magyar szakácsművészek és cukrászok a világ gourmandjai előtt már régen ismeretesek, hiszen a magyar konyha, a magyaros ételek és a magyar világhíre nem mai keletű. Legutóbb a berlini kézműipari kiállításon arattak dicsőséget a magyar szakácsok. A párizsi kiállítás magyar vendéglőjének és a berlini kézművesipari kiállítás magyar éttermének sikere alapján határozta el a newyorki világkiállítás magyar kormánybiztossága, hogy helyet biztosít a magyar pavilonban a magyar vendéglősiparnak és szakácsművészetnek is.
Beszéltünk Gundel Károllyal, a magyar szakácsművészetnek és vendéglősiparnak kiváló képviselőjével, a newyorki magyar vendéglő megszervezőjével, aki az érdekes tervről a következőket mondotta:
- A világkiállításon felállítandó magyar vendéglő terve – mondotta – már régebben merült fel. Most öltött azonban csak komolyabb formát, nagyjából már megállapítottuk azokat a kereteket, amelyen belül a magyar szakácsművészet Amerikának és Newyorkba sereglő többmillió idegennek bemutatjuk. Most folynak az előzetes tárgyalások, hogy mit csinálunk és hogyan csináljuk meg a vendéglőt.
- Elgondolásom az, hogy a lehetőség szerint magyar árukkal, exportcikkekkel megyek Newyorkba, ahol elsősorban is Magyarországnak, a magyar idegenforgalomnak és a nagy multra visszatekintő magyar szakácsművészetnek csinálok propagandát. A fiam a közeljövőben már ki is utazik Amerikába, hogy megszervezze az egész expedíciót. Elsősorban is magával visz szegedi paprikamagot, nagykőrösi uborkamagot és a legjobb minőségű magyar csemegekukorica-magot. E magokat kint elültetjük, hogy jövőre, mikor a vendéglő megnyílik, már magyar paprikából készíthessek bográcsgulyást, magyar uborkából csinálhassak kovászos uborkát és uborkasalátát és magyar csemegekukoricát tudjak felszolgálni a világkiállítás vendégeinek…"
Gundel Károly étterme nagy sikert aratott a tengerentúlon. A The New York Times így fogalmazott: "A Gundel-vendéglő nagyobb, jobb hírverést biztosít Budapest számára, mint egy hajórakomány turista prospektus".
A Vénusz Eszpresszó legendája
Volt Nagykőrös életében majd három és fél évtized, amikor ha valaki azt mondta, hogy találkozzunk a Vénuszban, senkinek sem az égen ragyogó esthajnalcsillag jutott az eszébe, hanem a városközpont közkedvelt presszója. Az a hely, amely 1960. június 16-tól – az utolsó időszakban kisebb-nagyobb megszakításokkal - egészen 1994-ig vendéglátóhelyként működött. Ezt követően műszaki áruház nyílt a helyén, az utóbbi években pedig az egykori presszó helyiségét dohányboltként és állateledel üzletként hasznosítják.
A „Megnyílt az új eszpresszó” című tudósítás a Nagykőrösi Híradó 1960. június 18-i számában jelent meg, szerzője „Mezősiné”:
Csütörtök délelőtt 11 órakor nyitotta meg ajtóit a nagyközönség előtt a Vénusz Eszpresszó. Régen vártuk, de megérte a türelmes várakozást. A meghívott vendégek örömmel lépték át a tiszta, csinos, modern helyiség küszöbét, amely vetekszik a főváros ilyen természetű üzleteivel.
Kovács Károly, a Ceglédi Vendéglátóipari Vállalat igazgatója adta át a helyiséget városunk vezetőinek a Belkereskedelmi Minisztérium, a megye és a helyi tanács kereskedelmi szakembereinek jelenlétében.
Barta Gyuláné, az üzlet új vezetője köszönte meg a szépen berendezett, jól ellátott üzletet és Ígéretet tett arra, hogy a közönség érdekében a legmesszebbmenő figyelemmel mindent megtesznek. Ezután megvendégelték a meghívottakat.
Az üzletnek sok érdekessége van. Felszerelése teljesen új, tehát semmit sem hoztak át a régi cukrászdából. A piros bőrkárpitos székek, a földig érő függönyök, a két villany hűtőszekrény, a turmix italokat készítő, s a krémkávét főző gép a legmodernebb. Tizennyolc dolgozója van az üzletnek és csak kettő férfi az egész kollektívából. Bartha Gyuláné üzletvezető mellett Balogh Klári a helyettes vezető. Nyugodtan tekinthetjük az egészet „női szakasznak”. Csupán Deák László, a cukrászmester, a régi ismerős és Bánfalvi József zongorista a második férfi.
A zenés, nem táncos cukrászda reggel 8 - este 11-ig áll a közönség rendelkezésére. Délután öttől szól a zene szombaton éjjel 1 óráig, vasárnap éjfélig. Állandóan kapható lesz marcipán-készítmény, hideg étel, fagyasztott krém, a jól ismert torták, krémesek mellett.
A régi dolgozók között ott látjuk Kecskeméti Lászlóné felszolgálót, az újak között Técsi Zsigmondnét. Nemcsak a vezető, de minden dolgozó lelkesen Ígérte, hogy mindent megtesznek a közönség, az üzlet érdekében. Bizonyos, hogy munkájukon keresztül megszeretjük a Vénusz Eszpresszót. Az Ígéretük megtartása pedig női becsületből is kötelességük lesz a munkájukról már ismert cukrászdai dolgozóknak.
A Magyar Diafilmgyártó Vállalat 1960-ban megjelent Nagykőrös című diafilmjében külön képkockát kapott a Vénusz Eszpresszó, illetve az a sorház, amelynek földszintjén volt megtalálható. A kép érdekessége, hogy csak a Vénusztól balra eső, későbbi „150-es” üvegportálja látszik, az épület további részének - ahol a szövetkezeti áruház, most pedig a DM működik - még csak a félig felhúzott csupasz falai állnak.
A Vénusz kívülről
Fotó: Nagykőrös c. diafilm. Magyar Diafilmgyártó Vállalat, 1960
A Vénusz belülről
Fotó: FORTEPAN / Bauer Sándor
Vénusz áruház - Google utcakép 2011-ben
Farkas Péter „Tisztelet Vénusznak!” című visszaemlékezése a Nagykőrösi Hírek 1994. november 5-i számában jelent meg annak apropóján, hogy lassú halálát követően végleg bezárt, és nevét megörökölve elektronikai üzlet nyílt a helyén:
Meghalt a király, éljen a király! A Vénusznak, immár, végképpen vége. Mármint az eszpresszónak. Lassú halála volt. Átalakították, bezárták, megnyitották, fekete üvegtáblák mögé zárták, pangott és senyvedt, s ismét csukott ajtóval várta a feltámadást. Az idő meghozta ezt is. Éljen hát az új Vénusz műszaki áruház. Legyen forgalmas, gazdag, csillogó!
Hanem azért nekem nagyon elszontyolodott a lelkem, amikor kiderült ez a metamorfózis, s rájöttem, hogy már sosem emlékezhetek presszóban arra a régi presszóra, mely nemcsak egy volt a nagykőrösi vendéglátóipari egységek között, hanem intézmény is volt. A nagykőrösi civil társadalom legfontosabb intézménye. S ma, amikor híjával vagyunk hasonlóknak, meg kell emelni a kalapunkat a tizenöt-húsz esztendővel ezelőtti Vénusz emlékére. Mert nagy dolog volt az, hogy ott emelgette a poharat Takács Jenő, a párttitkár, s ugyancsak ott Papolczy Tibor, az 56-os elítélt. Persze, nem együtt. Mindazonáltal a Vénusz semleges terület volt, békés befogadója mindenféle politikai nézetnek, vallásnak, jellemnek. S e békés befogadást vezényelte a boldog emlékű Jenő bácsi, Geszner Jenő, a zongorista. Ő maga is intézmény volt. Az ő kedvéért más vidékek lakói is felkeresték a Vénuszt. Jenő bácsi mindent tudott, s mindent jól. Vak volt, nem láthatta, hogy kik jönnek-mennek az asztalok között, de a hangokból, a lármából kiszűrte, hogy mit kell játszania az öreg pianínón. S játszotta. S közben beszélgetett. Nem széken, hanem padon ült, s mellé lehetett telepedni. Meghányni-vetni a világ sorát. Oh, hányszor találtam ott Kovács Pista bátyámat, az akkor már nagybeteg zeneszerzőt. Ketten együtt már bizonyosan kitettek egy zeneakadémiát…
S hogy ki járt még oda? Mindenki. Egész Nagykőrös. Valahogy még az is ott volt, aki sosem tette be a lábát a Vénuszba a maga valóságában. Ott volt, mert formálódott a közvélemény. Ott íródott az újság, ott lehetett kitapintani a város ereinek lüktetését, ott lehetett megtudni mindent, s mindenkiről. S ott élt a történelem is Kopa Laci bácsi, Karay Busó, Mandel Jenő, s a többiek történeteiben. Hej, de régen volt! Talán le kellene ülnünk egyszer valahol, kedves Pusztai Imre bátyám, s összeírni, hogy kik is jártak délelőttönként a Vénuszba. Sietnünk kell, mert sokan elmentek már. De vagyunk még néhányan tanúskodni arról, hogy igenis volt polgári asztaltársaság Nagykőrösön. Mindig volt. Legtovább talán éppen a Vénuszban.
Ez már történelem. S ha történelem, hát mondjuk együtt: „Meghalt a király, éljen a király!” Csak a megholtat se felejtsük el! A régi Vénuszt! Mert, majd egyszer, így faggatja a tanár a diákot történelemórán: „Na, Kovács fiam, hogy is volt az a Vénuszban?” S a gyerek, ha készült, többet fog mondani a város történetéről, mintha megtanulta volna könyv nélkül a városi tanács irattárát…
Arany János városában
Riport Nagykőrösről
Az alábbi nagykőrösi riport a Pest Megyei Hírlap 1957. május 16-i számában jelent meg:
Illusztráció: Nagykőrös c. diafilm. 1960
Amikor megérkeztünk a májusi nap fényében fürdő városba, éppen hetipiac volt. Roskadásig megtelt szekerek, targoncák hozták a friss zöld salátát, almát és sok más mindent, „ami szemnek, s szájnak ingere".
Élénk, eleven, a nagy, alföldszéli város. A piactéren vagyunk. Egy őszes férfitől megkérdezzük, hol a gimnázium. „Az ott“ — feleli. Nem messze tőlünk nagy, vörösesbarna épület áll: az Arany János Gimnázium. Itt tanított Arany János. 1851-től 1860-ig rótta a város utcáit, járta a réteket, csalitokat és írta csodálatos verseit.
Megilletődve lépünk be a kapun. Érzik-e Arany János szelleme, tudják-é, ki volt; iskolai tantárggyá vált, vagy elevenen ható halhatatlan költő? Így lépünk be a tanári szobába, ahol Papp elvtárssal hoz össze jó szerencsénk. Kiderül: ő már ismerősünk. Az imént tőle kérdeztük meg, hol a gimnázium. Amikor elmondtuk, mi járatban vagyunk, Papp elvtárs tanáros-szigorún mosolyog. Úgy érezzük — szól —, most is közöttünk él; minden tanterem, a folyosók, az udvar, minden szöglet Arany Jánosra emlékeztet bennünket. Menjen át és toppanjon be hirtelen, meglepetésszerűen a művelődési otthonba. Éppen próbálnak a gyerekek. A 18-án bemutatásra kerülő Arany János-emlékestre készülnek. Győződjék meg személyesen, tantárgy-e nálunk a nagy költő, vagy elevenen ható valóság?
Papp elvtárs, mint aki biztos a dolgában, így búcsúzik:
— Remélem, viszontlátjuk egymást 18-án este. Az előadás után ballagó-bált rendezünk a búcsúzó IV. osztályos diákjaink tiszteletére, ott beszélgetünk majd Arany János nagykőrösi éveiről.
A művelődési házban dr. Törös László tanár, az irodalmi szakkör vezetője fogad. Ő vezeti a próbákat. A színpadon Révay Zsuzsanna I. osztályos tanuló szavalja a Hamis tanú című verset.
A kislány lendületesen, szenvedéllyel szinte zengi a patinás sorokat, de Törös László meg-megállítja:
— Legyen még vakmerőbb a hamis tanú esküje, de lássunk bizonytalanságot is. A hamis tanún érezni kell, hogy hazudik. A költészet éltető talaja, a pezsgő, zsendülő élet… Ez lebegjen a szemed előtt, Zsuzsa.
Tovább folyik a próba. Most Arany János nagykőrösi életének első szakaszát ismerteti Péczely Katalin IV. osztályos tanuló és a többi között ezeket mondja:
— A költő, szűkös anyagi helyzetére hivatkozva, húzódva fogadja el a meghívást, de a körösi virtus nem hagyja magát. 120 ezüst forintot szavaznak meg az utazásra! Csak jöjjön Arany úr — írják neki —, ha kell, arany kocsit is csináltatunk! Ugyanakkor a város ezer hold földet hant ki a közbirtokosság földjéből a tanári kar fizetésének fedezésére.
A szünetben az őszi jubileumi Arany-ünnepségeket ismerteti Törös László.
— Ez év őszén többszörös jubileumot ül ősi iskolánk. A gimnázium 400 éves jubileumán hódolattal áldozunk Arany János emlékének, születése 140., halála 75. évfordulója alkalmából.
Az ő kilenc éves tanársága iskolánk fénykorát jelenti. A 10—12 tagú testületből hat akadémiai tag volt. Méltán szakadt fel Jókaiból is a csodálkozás: „Az volt ám a tanári kar, a Fiastyúkban nincs annyi csillag, mint akkor Nagykőrösön volt!“
— Növeli az évforduló nevezetességét, hogy éppen 100 éve írta itt Arany János A wlalesi bárdok című allegorikus balladáját a német-osztrák elnyomás elleni tiltakozásul…
Csillogó szemmel beszél Törös professzor, diákjai áhítattal hallgatják. Pillanatra úgy érezzük, élő freskó áll előttünk: A tanár és tanítványai. Nagyszerű a kép.
Ezek a fiúk és lányok nem tekintik csak tantárgynak Arany János költészetét. Kiváló nevelőjük szemléltetve érzékelteti Arany szavait: „A költészet a valóság égi mása…“
És mi a vonatból vágyakozva tekintünk vissza a májusi napfényben tündöklő városra…
G.L.
Nagykőrösi tanár az „iskola-tv” adásában
Az alábbi írás a Nagykőrösi Híradó 1964. január 17-i számában jelent meg:
Nagy érdeklődéssel olvastuk a Képes Újság legutóbbi számában Kelemen Endre: Iskola a képernyőn című riportját. A riportot az teszi részünkre érdekessé, érdekeltté, mert szereplője, mondhatjuk úgy is: hőse – nagykőrösi. A cikk lényege mellett – hogy tudniillik az iskolareform végrehajtása során környezetismeret elnevezésű tantárgyat vezetnek be, ennek keretében többek között a fizika tantárgy sugárzására is sor kerül a televízióban – nem közömbös, hogy az iskola-tv első adásának tanára Páhán István, az Arany János gimnázium fizikaitanára lesz. (A cikkel közölt illusztratív kép Páhán tanárt mutatja be magyarázat közben a próbafelvételen.)
Képes Újság, 1964. január 11-i száma
- „Óráinkat” kiváló gyakorló pedagógusok tartják, akiket előzőleg levizsgáztattunk „televízióból” – írja a lap.
A cikk elolvasása után felkerestük Páhán Istvánt. Rendkívül érdekelt, vajon hogy vizsgázik egy tanár az idézőjelbe tett „tantárgy”-ból.
- Az iskola-tv ma már nem új – mondta. – Külföldön ennek fejlettebb formáját ismerjük. Japán például az óvodáskortól az egyetemig sugároz oktatóműsort.
A magyar televízió februárban kísérleti adássorozatot indít.
- Ami az én szereplésemet illeti, az általános gimnáziumok levelező, esti tagozatának második osztálya részére tartok majd televízióadásokat. Tizennyolc fizikaóra lesz a televízióban. Ezt a 18 órát négy fizikatanár adja le s ezek egyike én vagyok. Nekem kétszer háromórás sorozatom lesz. Az első sorozat februárban kerül tv-műsorra, éspedig 5-én, 12-én és 19-én, mindig szerdai napokon, amiket a rákövetkező vasárnap délelőtti műsorokban megismételnek.
- Engedd meg így kérdeznem: hogy fedeztek fel, hogy esett rád a tv választása?
- Fontos ez? Hát ha kívánod?! A tv javaslatot kért az Országos Pedagógiai Intézettől. Az említett intézet 26 fizikaszakost küldött be arra a bizonyos „tv-vizsgára”. Megfeleltem. Saját választotta témámmal, saját szemléltető eszközeimmel tanulmányom, előadásmódszerem megfelelt a követelményeknek. Hát így valahogy. Első, február ötödiki előadásom tárgya Newton II. törvényének ismertetése lesz. Meg kell említenem, hogy ehhez a szemléltető eszközöket is nekem kellett elkészíteni, ami nem kis munka volt s ez egyben bizonyos mértékű újítás is…
- Várjuk február ötödikét. Országos szereplésedre kíváncsiak a kőrösiek is. Te mit vársz ettől az új pedagógiai mozgalomtól?
- Aki tanulni akar és aki nem szórakozásszerűen nézi majd ezeket a tv-adásokat, hanem el tud mélyülni azok mondanivalóiban, az komoly segítséget kap. Másrészt óriási előnye lesz az „iskola-tv”-nek, hogy a tantermi fizikaórák szemléltető méreteit, lehetőségeit messze túlszárnyalja. A legjobban felszerelt fizikaszertárak sem tudnak mindent bemutatni, amit az „iskola-tv” filmek beiktatásával kapcsolhat az előadás menetébe. A felszerelésben szegény iskolák számára egy csapásra megoldja a problémákat, nagyon megkönnyíti majd a fizika tanítását. Bízom a sikerben…
Páhán tanár úr nagy fontosságú vállalkozásához kívánunk sok sikert, jó adást, az esti tagozat második osztályának pedig jó tanulást, zavartalan vételt.
-el
