Tizenöt évvel ezelőtt, 2009 tavaszán jelent meg Szigeti Márta interjúival, El Nagy Zoltán kiadásában a Fújt a gyár – A Nagykőrösi Konzervgyár című könyv. A kötetben helyet kapott egy velem készült interjú is, amely másfél évtized múltán is nagyrészt érvényes.
„Kovács Sándor konzervgyár igazgató kezdeményezésére a tartósítóipari szakmunkásképzés érdekében 1953-ban kezdődött el az oktatás a 4. számú Élelmiszeripari Iparitanuló Iskolában, a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium elődjében. Nehéz megbecsülni, hogy az ötvenhat év alatt hány diák hagyta el az iskolát szakmunkás bizonyítvánnyal, érettségivel vagy az utóbbi évtizedekben technikusi bizonyítvánnyal a zsebében.
László Ferenc önkormányzati képviselő azon toldis öregdiákok közé tartozik, akik még a leépülés, a privatizáció megkezdése előtt tölthették gyakorlati idejüket a gyárban.
- 1989 szeptemberében kezdtem a Toldiban élelmiszeripari gépész szakon. 1993-ban érettségiztem, majd a következő év végén technikusi képesítést szereztem. Osztályfőnökünk, Ferkó Gyula tanár úr utolsó osztálya voltunk a Toldiban, mivel az ötödik évünk elvégzését követően elkerült a városból, és később a Heves megyei Pétervására település Keglevich kastélyában működő mezőgazdasági szakközépiskola és kollégium sikeres igazgatója lett.
- Milyen emlékeket őriz a konzervgyárról?
- Nem kellett sokat várni arra, hogy beleszagoljunk a gyár levegőjébe, hiszen már a szokásos őszi munka során oda kellett mennünk dolgozni. Jól éreztem magam, sok ismerősöm volt, főleg a foci és a kosárlabda meccsekről ismertük egymást. A gyár előtti újságárus biztos találkahely volt. Népsport vásárlás közben nagyszerűen meg lehetett beszélni a hétvégi fordulók eredményeit. Később a szakmai tárgyak és a gyakorlati képzés miatt kerültünk a Nagykőrösi Konzervgyárba. Diákként végigjártuk a gyárat, minden üzemet igyekeztek bemutatni nekünk és megismertetni velünk a termelési folyamatokat, valamint a hozzájuk kapcsolódó gépeket. Sok jó szakembert ismertem meg, akikkel a mai napig köszönő viszonyban vagyok. Ötödik osztályban, a technikusi minősítéshez szükséges szakdolgozatot szintén a Nagykőrösi Konzervgyárban írtam, ami azt jelentette, hogy hetente több napot töltöttünk ott néhai D. Szűcs József tanár úr felügyelete mellett. Nekem csak jó emlékeim vannak a konzervgyárról. Amikor végigmegyek a József Attila utcán, a mai napig látom a nyüzsgést, hallom a gyár zaját és érzem a jellegzetes szagokat.
- Mi a véleménye a gyár sorsának alakulásáról?
- Nehéz erről beszélni, mert nem lehet érzelem nélkül megközelíteni a témát. A politikai szűklátókörűségtől kezdve a történelmi-gazdasági szükségszerűségen át mindent el lehet mondani. Azt azonban nem lehet cáfolni, hogy a konzervgyár olyan karaktert és hírnevet adott a városnak, amelyet nehéz lesz valaha is felülírni. Emlékszem, hogy a nyolcvanas évek elején az NDK-ban voltunk, reggelire nagykőrösi dzsemet kaptunk... Tehát a gyár nemcsak a dolgozóinak, hanem a város egészének az életét befolyásolta. Mondom ezt annak ellenére, hogy a konzervgyáron kívül más ipari létesítmény is sikeresen működött a városban, nem beszélve a mezőgazdaságról, a téeszekről.
(…)”
