Az alábbi nagykőrösi riport a Pest Megyei Hírlap 1957. május 16-i számában jelent meg:
Illusztráció: Nagykőrös c. diafilm. 1960
Amikor megérkeztünk a májusi nap fényében fürdő városba, éppen hetipiac volt. Roskadásig megtelt szekerek, targoncák hozták a friss zöld salátát, almát és sok más mindent, „ami szemnek, s szájnak ingere". Élénk, eleven, a nagy, alföldszéli város. A piactéren vagyunk. Egy őszes férfitől megkérdezzük, hol a gimnázium. „Az ott“ — feleli. Nem messze tőlünk nagy, vörösesbarna épület áll: az Arany János Gimnázium. Itt tanított Arany János. 1851-től 1860-ig rótta a város utcáit, járta a réteket, csalitokat és írta csodálatos verseit. Megilletődve lépünk be a kapun. Érzik-e Arany János szelleme, tudják-é, ki volt; iskolai tantárggyá vált, vagy elevenen ható halhatatlan költő? Így lépünk be a tanári szobába, ahol Papp elvtárssal hoz össze jó szerencsénk. Kiderül: ő már ismerősünk. Az imént tőle kérdeztük meg, hol a gimnázium. Amikor elmondtuk, mi járatban vagyunk, Papp elvtárs tanáros-szigorún mosolyog. Úgy érezzük — szól —, most is közöttünk él; minden tanterem, a folyosók, az udvar, minden szöglet Arany Jánosra emlékeztet bennünket. Menjen át és toppanjon be hirtelen, meglepetésszerűen a művelődési otthonba. Éppen próbálnak a gyerekek. A 18-án bemutatásra kerülő Arany János-emlékestre készülnek. Győződjék meg személyesen, tantárgy-e nálunk a nagy költő, vagy elevenen ható valóság? Papp elvtárs, mint aki biztos a dolgában, így búcsúzik: — Remélem, viszontlátjuk egymást 18-án este. Az előadás után ballagó-bált rendezünk a búcsúzó IV. osztályos diákjaink tiszteletére, ott beszélgetünk majd Arany János nagykőrösi éveiről. A művelődési házban dr. Törös László tanár, az irodalmi szakkör vezetője fogad. Ő vezeti a próbákat. A színpadon Révay Zsuzsanna I. osztályos tanuló szavalja a Hamis tanú című verset. A kislány lendületesen, szenvedéllyel szinte zengi a patinás sorokat, de Törös László meg-megállítja: — Legyen még vakmerőbb a hamis tanú esküje, de lássunk bizonytalanságot is. A hamis tanún érezni kell, hogy hazudik. A költészet éltető talaja, a pezsgő, zsendülő élet… Ez lebegjen a szemed előtt, Zsuzsa. Tovább folyik a próba. Most Arany János nagykőrösi életének első szakaszát ismerteti Péczely Katalin IV. osztályos tanuló és a többi között ezeket mondja: — A költő, szűkös anyagi helyzetére hivatkozva, húzódva fogadja el a meghívást, de a körösi virtus nem hagyja magát. 120 ezüst forintot szavaznak meg az utazásra! Csak jöjjön Arany úr — írják neki —, ha kell, arany kocsit is csináltatunk! Ugyanakkor a város ezer hold földet hant ki a közbirtokosság földjéből a tanári kar fizetésének fedezésére. A szünetben az őszi jubileumi Arany-ünnepségeket ismerteti Törös László. — Ez év őszén többszörös jubileumot ül ősi iskolánk. A gimnázium 400 éves jubileumán hódolattal áldozunk Arany János emlékének, születése 140., halála 75. évfordulója alkalmából. Az ő kilenc éves tanársága iskolánk fénykorát jelenti. A 10—12 tagú testületből hat akadémiai tag volt. Méltán szakadt fel Jókaiból is a csodálkozás: „Az volt ám a tanári kar, a Fiastyúkban nincs annyi csillag, mint akkor Nagykőrösön volt!“ — Növeli az évforduló nevezetességét, hogy éppen 100 éve írta itt Arany János A wlalesi bárdok című allegorikus balladáját a német-osztrák elnyomás elleni tiltakozásul… Csillogó szemmel beszél Törös professzor, diákjai áhítattal hallgatják. Pillanatra úgy érezzük, élő freskó áll előttünk: A tanár és tanítványai. Nagyszerű a kép. Ezek a fiúk és lányok nem tekintik csak tantárgynak Arany János költészetét. Kiváló nevelőjük szemléltetve érzékelteti Arany szavait: „A költészet a valóság égi mása…“ És mi a vonatból vágyakozva tekintünk vissza a májusi napfényben tündöklő városra…
