"A puli működése bámulatos. Az eb csöndesen, mintegy unottan ül a juhász lábainál, egy szóra felpattan, ránéz a gazdájára s erre a szóra: Teeee erigy árra! - vágtatva indul abban az irányba, amerre a gazda fejével intve mutat; egyet-kettőt vakkant, mire a nyáj már kanyarodik; minden késlekedő juhnak nekiront, s ha nem szedi elég szaporán a lábát, vakkant, s meg is czibálja a bundáját". Herman Ottó Halászat és pásztorélet című művében csodálatos pontossággal írja le azt, amiért a puli hosszú-hosszú évek óta elválaszthatatlan társa juhászoknak, gulyásoknak.
1963. augusztus 4-én az előbbiekben említett tulajdonságának köszönhetően menekült meg a tűzhaláltól 206 birka a nagykőrösi Arany János Termelőszövetkezet alsójárási juhhodályából.
Aznap délután ítéletidő tört rá a városra és az egyik lesújtó villám egetszaggató csattanással éppen a hodályba csapott bele. A nádtető azonnal teljes egészében lángba borult. Az egyre növekvő tűzben az állatokat őrző Nemes Sándor juhász hiába tárta ki az ajtókat, a rémült állatok egy lépést sem mozdultak.
Az elviselhetetlenné váló füst ellenére a juhász pulija tudta a dolgát és a lángokban álló épületbe rohanva ugatással, harapással kezdte terelni kifelé a lebénult jószágokat. Annak ellenére, hogy a hodály porig égett, a félelmet nem ismerő kutyának köszönhetően a 212 állatból 206 megmenekült.
A termelőszövetkezet vezetősége jutalomban részesítette a juhászt, de arról, hogy a pulinak az elismerő simogatáson kívül jutott el valami más is, nem szólnak a hírek.
