Vannak emberek, akik valamikor hozzátartoztak Nagykőrös városképéhez. Izsó bácsitól kezdve lehetne sorolni azokat a személyeket, akik valamilyen módon örökre beleégtek több generáció emlékezetébe. Talán ilyen Szűcs László is, akire ha név szerint nem is, de mint a Kőrisfa presszó melletti sarokban pattogatott kukoricát áruló emberre, annál jobban emlékszik a város.
Őt mutatta be az olvasóknak Kopa Laci bácsi (aki kalapjával és jellegzetes bajuszával ugyancsak egyedi figurája volt a városnak) a Pest Megyei Hírlap nagykőrösi oldalán 1984. július 8-án:
Vasárnaponként, de olykor hétköznaponként is estefelé megjelenik a Széchenyi téri Áfész-irodaház és a Kőrisfa cukrászda közötti sarokmélyedésben, kis alkalmatosságával Nagykőrös múltjának egyik sokat látott tanúja, a Pattogtató Ember, ahogy itt ismerik. Kosárból szép, fehér pattogatott kukoricát árul, az olcsó csemegét szívesen vásárolja a gyerek, de az idősebb is. Mert, mint sokan mondják, a pattogatott kukorica gyógyító hatással van a gyomorégésre, sőt, mint azt állítják, a gyomorfekélyre is. - Mióta csinálja ezt az érdekes mesterséget? – kérdeztem Szűcs Lászlótól. - Negyven kerek esztendeje van annak, hogy télen-nyáron, napsütésben és hóesésben, s azóta egy egész világ változott körülöttem. - Például? - Megszűnt a délelőtti, majd az esti korzó is. Nagy ünnepek után, a mise befejeztével, legalább fél óráig sétálgattak az emberek az öreg piactéren, az esti korzón pedig, főleg szombaton és vasárnap este pedig, kedves találkozók színhelye volt ez a fiatalságnak, ahol este 9 óráig, boldog ismeretségek, később házasságok is szövődtek itt. Ma már nemigen ad hasonló örömöket a tér, az előbbiek helyébe lépett a rádió, a televízió, s még a diszkó sem pótol mindent… Mikor megkérdeztem, azelőtt mit csinált, felcsillant a szeme: - Azelőtt zenész voltam, Keskeny Bandi jó hírű bandájában! Jártunk a nagy névnapokon, éjfél után, volt, hogy egy éjjel harminc háznál is megfordultunk, elhúztuk a szép lányok ablaka alatt, hogy Csak egy kislány van a világon… Május elsején végigmuzsikáltuk az egész várost, és az ablakokból hullott a pengő. De jött a háború, a világégés, a gyász, elcsendesedtek a vendéglők, a kocsmák, családi találkozókká szürkültek a névnapok… És nekem elnehezült a karom… - Hogy jutott eszébe a pattogatott kukorica? - Ha a szomszédok összejöttek, jó nagymamám pattogatott egy rostafenék tűszemű csirkandi kukoricát, amelyek ropogtatása közben olyan jól elbeszélgettek. Hát erről… És nem bántam meg. Csendesen éldegélek belőle. - Voltak konkurensei? - Kettő is! De az egyik meghalt, a másik meg abbahagyta. Én meg szépen csinálgatom. Őszidőben főtt kukoricát is árulok. Tökmaggal viszont nem foglalkozom. És nem panaszkodom. Mert, mint Arany János mondta vala, Földi ember kevéssel beéri, Vágyait ha kevesebbre méri…
Kopa László
Szűcs László nyolc évvel a róla szóló írás megjelenése után hunyt el. A Nagykőrösi Hírlap 1992. február 27-én, a halálhíre mellett – így emlékezve rá - újra leközölte a cikket.
Fotó Sáradi György
Megjelent Rácz Péter NAGYKŐRÖS Városnéző séta a XX. századon át című könyvében
